Lady Hyegyeong emlékiratainak a szerkezete

Ebben a fejezetben magáról a műnek a szerkezetéről szeretnék írni. Remélem szintén tudok néhány érdekes információval szolgálni. Ezen felül szívesen várok véleményeket, meglátásokat az eddig leírtakkal kapcsolatban, főleg mivel szeretek a témáról társalogni. J

A Hyegyeong úrnő emlékiratai című mű, Hanjungnok ( titokban/hallgatásban írt feljegyzések) vagy Hanjung mallok ( titokban/hallgatásban írt emlékiratok) néven ismertek. A kortárs Koreában nagyszerű irodalmi műnek és felbecsülhetetlen értékkel bíró dokumentumnak tekindtendő. Már az előző bejegyzéseimben is többször említettem, hogy a nemesasszony a kínai írás helyett hangul-lel vetette papírra alkotását a modern olvasók számára is elérhetővé téve azt. A négy részből álló emlékiratok pontos képet adnak mind arról a terrorról, ami apa és fia között zajlott, egészen annak tetőpontjáig Sado haláláig. Rekordálja az egykori koronaherceg megbomlott elméjének forrását, az abnormális viselkedésé, a kontrollálhatatlan dühkitöréseit és az erőszakos megmozdulásait, mellyel veszélyeztette a dinasztiát. Azzal, hogy Hyegyeong úrnő egy önéletrajzi darabot publikált abban a korszakban, méltán kivívta az akkori férfi írók versenytársi pozícióját. Különösképpen, mivel egy nyílt incidensről és annak eseményeiről, valamint következményeiről beszél történetében. A XVIII. században és korábban ugyan már készültek önéletrajzi írások nők által, de csak egy jelentéktelen kis rétegét tette ki az alkotásoknak. Ráadásul ezen csekély számú feljegyzések főként az adott személy magánéletéről és háztartásai szokásairól szóltak. Akadnak szintén néhány japán női kötetek, de azok is inkább naplóknak minősülnek, mint önéletrajzi kéziratoknak.

Lady Hyegyeong emlékiratai viszont nem csupán egy gyermekgyilkos bemutatásáról szólnak. A négy részből álló memoárból, egyedül a negyedik taglalja a tragikus eseményeket. Az első három mű a szerzőről és azon emberek életéről szól, akik szintén szerepet játszottak az incidensben. Mind a négy darab külön történésekre fokuszál, külön meghatározott hallgatóságnak, és megadott személyek védelmére épül. Az egész egy belső kört képez, a személyes szférától elmozdulva a nyilvánosig. Az első részlet 1795-ben íródott (ekkor fia még élt), amiben Hyegyeong úrnő a saját életéről és érintőlegesen sajtá családjáról mesél. Címzettje az unokatestvére a Hong nemzettség akkori örököse. Ebben a fejezetben Jeongjo király anyja a bocsánatát fejezi ki rokonának és saját édesapjának megvédve a döntését a tovább élés mellett. A fenn maradó három emlékirat, melyet Sunjo királynak ( unokájának) írt, sokkal inkább publikus téma. A második rész 1801-ben készült, melyben az egykori koronahercegnő, fiatalabbik testvérét Hong Nagimot és nagybátyát Hong Inhan-t védi szavaival, akiket kivégeztek ( Öccsét Nagimot 1801-ben ítélték halálra, valószínűleg ez késztette a második emlékirat megírására). Hyegyeong úrnő 1802-ben írta a harmadik memoárt, amiben fiáról tesz említést, aki könyörtetlenül megszállottja volt apja becsületének visszaállítását tekintve. 1805-ben került ki a nemesasszony kezei alól az utolsó rész és egyben a konkrét leírása az incidensnek, ami férje és apósa közt esett meg. Mind azon által az érzelmi viharok, a politikai visszhatások már az első három részben sejtelmesen érzkéltetetik a történteket. A rejtélyek a negyedik feljegyzésben kiteljesednek, választ adva minden kérdésre, ami az olvasóban ez idő alatt megfogalmazódott. Összhatásban a mű detektív regény jelleggel bír.

Az, hogy egy nő memoárt írjon abban a korszakban, elég szokatlannak számított. Lady Hyegyeongnak mind emellett le kellett küzdenie a kulturális akadályokat is. Először azt, hogy legyőzze gátlását a személyes elbeszélési írásmóddal szemben. Végül pedig önmagán is felül kellett kerekednie, hogy írni tudjon az aberrált férjének és apósának incidenséről. Ezek után joggal fel tehetjük a kérdést, hogy mégis mi az, ami motiválta őt? Többek között a kezdeti feljegyezéseiben magát és családját ítéli el. Ugyanakkor a szégyent elszenvedett kivégzett rokonai védelmére kelve igyekszik azok becsületét megőrizni. Legfontosabb célja pedig az volt, hogy mindent reálisan a valós történések alapján rekordáljon. Igazságosan megítélve, a megfelelő nézőpontból tekintve kívánta prezentálni férjének, Sado ügyét. Lady Hyegyeong úgy gondolta, hogy a koronaherceg és Yeongjo király közti események pontos ábrázolása és dokumentálása nagyon fontos. Az egész szituációról való társalgás tiltva volt akkoriban, ellene volt a törvényeknek. Mondhatni ez által remélték, hogy az idő és a csend majd segít a fájdalmas emlékekben. Ehelyett csak félreértelmezésekhez valamint valótlan híresztelésekhez vezetett az egész. Túlzó, irreális verzók kezdtek el terjedni az udvaron belül és azon kívül a történteket illetően. Azonban az úrnő összefoglalja azt is, hogy az összekuszálódott szálak kibogozása nem az egyetlen célja volt. Természetesen elengedhetetlennek számított tisztázni az ügyet, mert bár a valóság borzalmas és horrorisztikus, az egyes emberek fejében megformált tévképzetek viszont sokkalta szörnyűbb illúziókat eredményeztek. Lady Hyegyeong tenni sajnos semmit sem tudott akkor a tragédia ellen, de abban bízott, hogy memoárjával segíthet egy igazi, hiteles formában megőrizni apa és fia vívódásának az emlékét. Ezzel kívánta megóvni szellemüket.

Az úrnőnek nagyon nehéz volt bemutatni ezt a könyörtetlenül megrázó történetet. Éppen ezért tagadta meg magától a tollat hosszú évekig. Különleges szimpátiát viseltetett beteg férje felé, miközben a férfi fájdalmait és szenvedését ábrázolta. Úgy érezte, azzal, hogy nem követte Sado herceget a halálba, nem teljesítette feleségként a kötelességét. Ebből kiindulva mondhatjuk azt is, hogy az egykori koronahercegnő megbocsátást keresett emlékirata megalkotásával. Hyegyeong úrnő szövetségese lett egy küldetésnek, melyben az emberi igazságot akarta felfedezni. Felül kerkedett a lelkében tomboló hatalmas fájdalmon, hogy helyreállítsa a múltat. Pontos választ ad, miként is történt, kik és mit követtek el, valamint, hogy miért? Azonban egy mélyebb értelemben véve sokkal alapvetőbb, sokkal magától értetendőbb dolgot keresett, ami megmagyarázza az emberi sors szeszélyeit és az erkölcsi rendelet önfejűségét.

Forrás: Memoirs of Lady Hyegyeong by JaHyun Kim Haboush