Lady Hyegyeong második memoárja 1801 - Megpróbáltatások tengere -

Előre is elnézést a hosszabb kihagyásért, az elmúlt napokban igencsak elfoglalt voltam. Mivel jövőhét csütörtöktől visszatérek a munkavilág nagybetűs életébe, ezért valószínűleg riktábban tudok majd bejegyzéseket közzé tenni, de ahogy az időm engedi mindig frissetni fogok. Ebben a fejezetben következzen az egykori koronahercegnő második emlékiratának a kfiejtése, melyben az olvasók betekintést nyerhetnek a Jeongjo király halálát követő eseményekbe is. Továbbra is szívesen fogadom a véleményeket, beszélgetéseket és kritkákat. J 

A törékeny béke, amit Hyegyeong úrnő megért szilánkjaira szóródott egy évtizeddel később. Amikor Jeongjo király 1800-ban meghalt egy gyorsan lezajló betegség következtében, édesanyja szíve keserű bánattal telt meg. Az uralkodó akkor negyvenkilencedik évében, élete javában járt, halála pedig túl hirtelen követekzett be. Az irányítás Jeongsun anyakirálynő kezébe került, aki erejét gondolkodás nélkül a Hong családdal szembe fordította ezek után. Sértések sorozata zúdult az úrnőre és nemzettségére. A nemesasszony teljesen megalázottnak és nem kívánt személynek érezte magát. Folyamatosan emlékeztetve lett a múltban történtekre, különösen arra, hogy nem volt soha szülői joga, hiszen apósa régen megfosztotta őt attól. Ezek az inzultációk, szinte majdnem a feladás szélére sodorták őt. Lassan minden küzdelme értelmét veszni látszott, amikor is 1801-ben öccsét kivégezték. A nevetséges rágalmon alapuló halálos ítélet, arra ösztönözte az egykori koronahercegnőt, hogy megvédje Hong Nagim ártatlanságát. Egyúttal viszont megragadta az alkalmat arra is, hogy visszaálltsa nagybátya Hong Inhan becsületét, akit fia trónra kerülése után közvetlen likvidáltak igazságtalanul 1776-ban. Ez az emlékirat tekinthető Hyegyeong úrnő törekvéseinek első lépésének. Míg az előző művében saját hitét egyezteti össze tapsztalataival, itt önmaga veszi kézbe a történéseket. Úgy érezte, hogy az Égiek túlzó csapásaira már nem szolgált rá, a sors elárulta őt. Ebben a memoárban igyekezett mindent megtenni, hogy pontosan rögzítse a valós eseményeket. Tiltakozását az akkori királynak, unokájának írta, egyfajta sürgető hangvételben. Az első darabhoz képest a téma melyet körbe foglal sokkal inkább társadalmi tartalmú és konkrét célt szentesít. Lady Hyegyeong ezen feljegyzésével a történelmet akarta kontrol alá venni.

A sértetség hevében írt 1801-es memoárjában az úrnő gyűlölködve és komor szemszögből tekintett az életre. A néhai Sado herceg körül zajló politikai labirintustól kezdve, egészen Jeongjo uralkodásának kezdetéig, konfliktusokkal tüzdelt időszakot élt meg a királyi udvar. A feszültség csupán tetőzésnek indult, amikor két hónappal Sado halála után Lee San herceg koronai rangot kapott. Nem létezett körülmény, melyben biztonságban lett volna apja kísértetétől a trónörökös. Ezen megfontolásból küldte gyermekét Lady Hyegyeong Yeongjo király palotájába. Ott legalább senki nem kérdőjelezhette meg a fiú és nagyapja kapcsolatát, ez egy fajta védelmet jelentett a király szárnyai alatt. Az egyetlen veszélyt ott Hwawan hercegnő jelentette. Ő volt az akkori uralkodó kedvenc lánya, így mondhatni igen nagy hatást gyakorolt apjára. Hwawan nem is késlelkedett különböző porblémákat felvetni Yi/Lee San herceggel szemben. Hyegyeong úrnő rajzolt egy átkozodó protréképet a hercegnőről, melyen szeszélyes, hataloméhes, domináns és tudatlan nőként ábrázolta. Sajnos azonban minden elfojtott ellenszenv mellett, Jeongjonak nagynénje jó áldásában kellett maradnia. Mind ezek felett Jeongjo saját érzései is vegyesek voltak az anyai családja felé. Bár értékelte (anyai) nagyapja odaadását, bosszantotta az idős férfi erőszakos beavatkozási módja. Ráadásul az akkori trónörökös nehezményezte azt is, hogy az apja jólétében résztvevő Hong család, úgy viselkedett Sado herceg halála után, mintha semmi sem történt volna. A megözvegyült asszony mind ezt azzal magyarázza, hogy Yi/Lee San herceg érdekében teljes mértékű lojaliást kellett tanusítaniuk a király felé. A visszafogott magatartásukkal próbálták Yeongjo király haragját csillapítani, aki akkor még bizonytalannak tűnt unokája tórnjogosultságát illetően. Feltételezhető, hogy a koronaherceg 10 éves gyermekként ezt a tényt nem érthette meg. 

Az esemény, ami Hong Inhan kivégzéséhez vezetett, Yeongjo király urálkodásának leáldoztával kezdődött. Lady Hyegyeong a történteket a feszültség tetőpontjaként mutatja be, mely kihangsúlyozottan politikai légkörben zajlott.  A király nyolcvanon felüli éveiben járt és sokat betegeskedett. 1775-ben az állami tanács jelenlétében az uralkodó kormányzói rangot adott unokájának. Hong Inhan-t a bal oldali minisztert, a hallgatóság által az a vád érte, hogy lázadó és hűtlen viselkedést mutatott Jeongjo irányában. A hűtlenség fő kitétele az volt, miszerint Hong Inhan ellenezte Yi/Lee San herceg-kormányzói pozícióját, szavaival erősen vitatta a leendő király képzettségét, valamint királyi alkalmasságát. Mind maga a kormányzói szerep megkérdőjelezése és az a nyelv, amit Hong Inhan használt, annyira beágyazódott a XVIII. századi történelmi politika fortélyaiba, hogy indokul szolgál néhány magyarázatnak. A Jeoson dinasztiában kétféle kormányzás létezett a király hiányában. Az első, amikor a trónörökös túl fiatalnak számított a vezetéshez és ilyenkor az aktuális anyakirányő felelt a népért. A második eset pedig, amikor az uralkodó bízott az örökösére adminisztratív ügyeket például betegség vagy öregség okán. Az utóbbi verzió a politikai intrikák végett mindig viták és harcok sorozatát eredményezte. Kyeongjong, Yeongjo bátya herceg-kormányzásával egyfajta láncreakicó indult meg a királyi udvarban. A kormányzás 1717-ben alapult Sukjong király vészesen megzuhanó egészsége végett. Sukjong nem igazán örült tórörökösének, figyelembe véve a herceg gyenge fizikai és szellemi állapotát. Az, hogy pozícióját megőrizhette, egyedül a Noron frakció vezetőinek köszönhette. Kyeongjong nem eredményezett utódokat, ahogy pedig gyengült az állapota, képtelenné vált a vezetésre, így lett részlegesen örökösnek kinevezve Yeongjo. A Soron párt természetesen előnyt kovácsolt a helyzetből és Noron minisztereivel szemben megerősítették Yeongjo státuszát, aki sikeresen került trónra testvére halálát követően. Az intézkedés kedvébé volt az öröklés kérdése, sokkal inkább a Soronok célját szolgálta, hogy eltegyék az útból az ellenpártot.   Az azt követő herceg-kormányzás Sado koronaherceg kezébe került, aki 1749-ben tizenötévesen kapta a rangot, melyet halála napjáig tartott. 

A fenyegető múlt fényében tehát annyira nem volt meglepő, hogy, amikor Yeongjo 1775-ben kihirdette utóda herceg-kormányzói rangját, azt a tanács nyugtalansággal fogadta. Senki nem egyezett bele a ténybe, de Hong Inhan erőteljesen tiltakozott. Ez teljesen biztosan állítható történelmi pont, viszont az, hogy pontosan mit mondott, mikor és miért jelentette ki amit, az nem tisztázódott. Szintén  Szintén tény, hogy Hyegyeong úrnő leírása és a Sillok (hivatalos évkönyv) feljegyzése között feltűnő eltéréseket, valamint különböző értelmezéseket fedezhetünk fel. A Sillok összefoglalása és álláspontja szerint Hong Inhan áruló volt. Ellenzését szemtelenül, valamint a későbbi motivációi révén fejezte ki. A Sillok azt mondja az úrnő nagybátyáról, hogy szövetségese lett Hugyeomnak és folyamatosan próbált Jeongjonak ártani. Ezzel szemben Lady Hyegyeong azt feltételezte, hogy rokona idegessége és vágya, - miszerint túl akart jutni az ügyön – vezetett a férfi szavaihoz. Közlendője pedig ártalmatlan volt és nem tartalmazott semmilyen törekvő szándékot. Egy másik nézetütközés a nemesasszony és a Sillok között, az állítólagaos levélen alapszik, ami Hognak íródott. A Sillok fogalmazásában Hyegyeong úrnő hallva nagybátya helyzetét, arra kérte őt egy üzenetben, hogy fogadja el a király döntését. Azonban Hong az uralkodó bejelentése után is ellenezte a herceg kinevezését. Lady Hyegyeong memoárjában a Sillokkal szemben, nem tesz említést semmilyen levélről. Akad néhány tényező közben, ami azt a gyanút kelti, hogy az egykori koronahercegnő sürgette arra levelében Hong Inhan-t, hogy ellenezze Yi/Lee San herceg kormányzói rangját. Maga a tény, hogy az úrnő levelet küldött valószínűsíthető. A Sillok történészekre nem jellemző, hogy eseményeket fabrikáljanak. Ha úgy is tettek az inkább a hiteles történés leáírást jelentette a saját nézőpontjuk értelmében. Emellett egy határozott kérdésben a Sillok ugyanúgy foglalkozik a levél kérdéses tartalmával, ami minden bizonnyal diszkréten kezelt és gondosan elzárt lehetett. Az 1801-es memoárjában a nemesasszony abban a hitben írt, miszerint férje megzuhanásának forrását maga a kormányzói rang okozta. Szerette volna elkerülni, hogy fia ennek az árát szintén megfizesse. Egy ehhez hasonló üzenet megmagyarázná azt a bűntudatot, amit az úrnő érzett Hong Inhan halála végett: “Ezen a ponton incs semmi, ami nem az én felelősségem és hibám.” 

Érdemes megjegyezni, hogy az 1801-es emlékritatát a nagyjbátya védelmét tartalmazó bejegyzést, - aki a király iránit hűtlenséggel lett vádolva és halálra ítélve - Jeongjo halála után írta az egykori koronahercegnő. Haboush felteszi a kérdést, hogy vajon mit állított Lady Hyegyeong az idő alatt míg fia élt? Miként beszélt és gondolt akkor az eseményről? Az 1795-ös memoárban, röviden utal csak az incidensre: “ A nagybátyám rejtélyes okokból kifolyólag “nyelvrelépést” követett el eulmi telén (1775). Ez a család rombadőléséhez vezetett.” Mind ezt bizonyára a fia érzéseit figyelembe véve fogalmazta meg, de kihangsúlyozta azt is, hogy a nagybátya bár tévedett, nem követett el bűnt. Ha Hyegyeong úrnő elhitte volna, hogy rokona szövetségesévé vált egy ellenséges, lázadó csoportnak, valószínűleg képtelen lett volna megbocsátani neki, sőt mit több nem próbálta volna meg Hong Inhan becsületét visszaállítani. Akárhogyan is nézzük, érezhető, hogy az úrnő nem nyelvbotlásként tekintett valójában a történtekre. Nagybátyát intelligens és becsületes emberként prezentálta, aki a családjához mindvégig lojális maradt. 

Az a fajta állásfoglalás, amit  Lady Hyegyeong öccse mellett tanúsított, viszon kicsit sem összehasonlítható a Hong Inhan felé táplált érzésekkel. Nagim volt a nemesasszony kedvenc testvére. Az úrnő leírása szerint, Hong Nagim élete szemléleti az összes családtagja közül legjobban a hatalmas eltérést egy személy erkölcsi nemessége és a sors kegyetlensége közt. Egy ártatlan áldozatot látott öccsében, akinek ígéretes nagyszerűsége túl korán le lett szakítva, gátlásai és gyermeki odaadása végett. Testvére a távoli vidéken igyekezett a világi hírnevet elkerülni, majd egyszercsak eretnekség vádjával kivégezték. Lady Hyegyeong teljes mértékben az öccse helyében érezte magát. Esetében mondhatni önmagát ismerte fel. Halálával pedig, mintha őt ölték volna meg. Mind azt, amin Nagim keresztül ment úgy élte meg, mintha az vele történt volna. Testvére helyzetét nem úgy ítélte meg, mint személyes balszerencsét, sokkal inkább a társadalom zavarodottságának a jeleként értelmezte. A kezdeti megoldás, amiben 1795-ben reménykedett, alapjaiban remegett meg. Látva magát a tényt, hogy a személyes becsületnek és a társadalom ítélkezésének nincs helye egymás mellett egy kiváltásog zűrzavarban, egyszerűen elfogadhatatlannak tartotta. Hyegyeong úrnő memoárjának a célja tehát az volt, hogy helyreállítsa az eseményeket. 

Sunjo 1807-ben visszaállította Hong Nagim becsületét. Inhan esete kissé több időt vett igénybe, de Lady Hyegyeong hatvanadik születésnapját követően egy ember öltővel 1855-ben Jeoljong király teljesítette az úrnő ezen kívánságát is. Erre a tervre az uralkodó minden bizonnyal az egykorai koronahercegnő meoárját olvasva vált motiválttá. Bár maga Hyegyeong úrnő már nem érte meg nagybátya nevének tisztázását, rokonai végül mégis nyugalmat lelhettek vele együtt. 

Forrás: Memoirs of Lady Hyegyeong by JaHyun Kim Haboush

Lady Hyegyeong első memoárja, 1795

Talán már kicsit unalmas lehet az olvasóknak ugyanazon téma körül forogni, de, ahogy a mű fordítója JaHyun Kim Haboush halad az emlékiratok taglalásával, úgy kísérem én is figyelemmel a munkám alatt. A kezdeti tervem, hogy majd nagy vonalkban írom az összefoglalókat, nos kicsit meghiúsulni látszik, mert mondhatni szinte a könyv minden részletét szívesen megosztanám. A történész tudóshölgy a nagy egész kerületéből kiindulva megy egyre részletekbe hajlóan, minél mélyebb nézetből bemutatva munkáját. Ebben a bejegyzésben, így Hyegyeong úrnő első emlékiratának elemzését hoztam. A jellemzésben Ja Haboush jobban boncolja az alkotást és mind azt a lelki vívódást, amin maga a Joseon kori nemesasszony keresztül ment abban az időszakban.

Előtte viszont két dologról szeretnék említést tenni. Először is Hyegyeong úrnő nevét átjavítottam és talán pár olvasónak fel is tűnt ( Ha nem, akkor nem szóltam XD ). Helyes lett volna az előző Hyegyong forma is, ha tudok az o betű felé vonalat húzni, de egyenlőre ezt még nem kiviteleztem. Ha pedig feloldjuk a betűszerkezetet, akkor “eo” lesz belőle. Legelőször ez elkerülte a figyelmemet, azért írtam helytelen formában a nevét. Illetve sem a hangul-t nem ismerem, sem az átírásban nem vagyok éppenséggel jártas. A megértést köszönöm, a kritikát is fogadom és a felvilágosítást is. :D

Nos a másik ügy, egy a napokban tett igen érdekes felfedezésem. Nem régiben összefutottam teljesen véletlenül (vagy még sem? Nem hiszek a véletlenekben, ami azt illeti) a Hwajung nevű történelmi sorozatba, ami ismét szenvedélyes módon megragadta a figyelmemet. Rögtön beleástam magam a történelmi háttérbe, noha magáról a hercegnőről nincs részletes leírás. Ellenben a királyokkal és a körülényeikkel kapcsolatban képben szerettem volna lenni, hogy ne minden háttér tudás nélkül álljak neki az epizódoknak. Nahát, aztán igen hamar belebotlottam a Hong családnévbe a hercegnő leendő szerelme személyében. Be is villant a tudatomba, hogy mi van, ha Lady Hyegyeong Hong nemzettségének az egyik felmenője a Hwajung történetben szereplő férfi hősünk. Nem voltam meggyőződve, mert hát lehetett több Hong család nemesi, de gondoltam utánanézek. Fellapoztam a Lady Hyegyeong emlékiratai című könyvet, mert emlékeztem, hogy tartalmazza a családfájukat is és nem kicsit leesett az állam abban, amit ott találtam. A családfa pontosan Hong Joo Won –tól és Jeongmyeong hercegnőtől van levezetve. Tehát ők vannak az élen, a legtetején. Ráadásul mivel a született gyermekük évszáma is reális a hercegnő életkorát tekintve, több mint valószínű, hogy egy és ugyanarról a Jeongmyeong hercegnőről van szó. Ha lesz lehetőségem bescannelem, mert jól fokuszált képet nem tudtam a családfáról csinálni és az interneten ennek nem lehet utána nézni. Na, de most már rátérek a témára.

Az 1795-ben írt memoárjában, Lady Hyegyeong egy egyszerű mintába rendszerezi az életét. Édeni gyermekkora lényegében kilenc évesen véget ér a házassággal. Az élete a palotában szüntelen megpróbáltatások tengerévé válik. Először férje mentális betegsége végett, majd annak halála okán, amit az udvari politika labirintus jellegű szövödménye eredményezett. Mind ezek felett, le kellett küzdenie a halál utáni vágyakozását, mely kihatott az egész addigi életére 55 éves koráig, amikor 1790-ben Sunjo unokája megszületett. Annak ellenére, hogy az úrnő egy kifejezetten rendkívüli történettel számol el az olvasóknak, maga műfaj minta variációja a legközszerűbb archetípusok közé tartozik. Ami ízt és lendületet ad a darabnak, az a béke és a nehézség fogalmának meghatározásában rejlik, valamint abban a kérdésben, hogy miként éri el főszereplőnk a végső megoldást. ( Az első meomár az egyetlen a négyből egyébként, melyben a főhős, a szerző, és az elbeszélő egy és ugyanazon személy. ) Míg az úrnő életét gyermekkorban a béke jelenléte határozta meg a maga hiányosságaival együtt, úgy felnőtté válva ellentmondások sokasága gyülemlik köré a béke jelenléte nélkül. Éppen ezért az egykori koronahercegnő sosem érte el az elégedettség szintjét, amiből fakadóan szégyentelinek és bűnösnek érezte magát. Sunjo születésével, viszont remény ébredt benne. Látva Jeongjo király kisfiát, megkönnyebbült, hiszen bizonyosságot nyert az Égiektől, hogy élete nem volt hiábavaló.

Elbeszélésében Hyegyeong úrnő különleges szerepet tulajdonított a gyerekkorának. Kislányként arany életet élt, akit a szülei nagyon szerettek és neki nem volt más feladata, mint fogadni, valamint viszonozni ezt a törődést. Magát komoly gondolkodású tudatos gyermeként mutatja be a feljegyzésben. A családi házból a palotába való költözés, a magánéletből a nyilvános közösségi életbe való költözést jelentette. Az egyszerű harmónia világából a többszörös szabályok szférájába került. Amint a házasság megvalósult, azonnal más szerepekkel kellett azonosulnia, úgymint feleség, meny, anya, valamint a koronahercegnői titulus (sejabin). Innentől kezdve hűségét férje családja felé volt köteles tanusítani. Ez egy hatalmas ellentmondásnak minősült az akkor fiatal lány számára, hiszen ugyanazokat a kötelezettségeket, melyeket vérszerinti szülei iránt gyakorolt, nem praktizálhatta apósával és királynőjével szemben. Az emóciókat áthelyezni pedig képtelenség. A konfúcianista társadalomban az érzelmek kifejezésének nem volt helye a frissen házasodott menyasszonynál. Az idegen férjnek és szintén ismeretlen családjának, akikekkel először találkozik életében, nem volt okuk ilyesmit elvárni az új feleségtől. Ellenben a teljes lojalitás alappillér a beházasodott nő kötelességeinek soraiban. Ez a fajta lojalitás pedig kihatott a vérszerinti szülőkre. Azt jelentette, hogy a mennyegzőtől kezdve korlátozottá vált minden, amit a mátka a vérszerinti apjáért és anyjáért tehetett. Jó példa erre Lady Hyegyeong életéből, hogy Sado felesége nem viselhette a megfelelő gyászruhát édesanyja halála után. Hyegyeong úrnő ugyanakkor megtapasztalta a rendkívüli igények közötti konfliktust, ami a házzaságban betöltött szerepeivel járt. Erre pontosan a férfje halála után történtek a legextrémebb példa. Anya és feleségként azon a ponton meghasonlott önmagával. Mint az egykori koronaherceg özvegye, kötelessége lett volna követni Sado-t a halálba. Azonban a szülői igények az ellenkezője mellett protestáltak. Választania kellett, hogy törlesztve tartozását meghal, vagy tovább él a szégyenben. Habár az utóbbi mellett döntött, nem mentesítette magát és sosem feledkezett meg arról, hogy felességként elbukott és nem teljesítette kötelességét. Haboush a következőt idézi a nemesasszonytól. “Kívánva a trón visszafizetését és a trónörökös megvédését, feladom annak gondolatát, hogy megöljem magam. Ettől függetlenül, hogyan is feledhetném öntudatom utolsó pillanatában is akár, annak szégyenét, hogy nem gyakoroltam a megfelelő véget, és megbánásom elkísér hosszú és lassú életemen át.”

Családja védelmében az úrnő ugyanazt a logikát alkalmazza és állítja, hogy olyan helyzetbe kerültek, melyben nyilvános kötelezettésüket kényszerültek teljesíteni. Az apja a hivatalban maradás mellett döntött, hogy támogatni tudja unokáját veje halála után. Lady Hyegyeong bátya Hong Nagim a becsületét adta édesapja életéért. A lista így megy tovább, ahol választás esik a személyes becsület és a nyilvános becsület indítékán. Az elhatározás melyet úrnő és apja hoztak, a privát becsület mély kompromisszumát igényelte. Ez az asszony szégyenének forrását jelentette. Ugyanakkor állítja, hogy ez az áldozat a közjóért való odaadásból született. Egy balszerencsés váratlan eset folytán viszont törekvései értelmét veszni látszottak. Keserűséggel fogadtam Yeongjo király rendeletét 1764-ben, amiben a király Jeongjo-t a néha Hyojang herceg örökbefogadottjává tette. Ugyan a rendelet konkrétan nem adott magyarázatot a lépés okára, minden bizonnyal Yi/Lee San nagyapja ezzel akarta elkerülni, hogy rávtődjön a trónörökösre apja sötét árnyéka. Ennek következtében azonban Hyegyeong úrnő elveszítette legális szülői státuszát és annak lehetőségét, hogy anyakirálynő ( Dowager királynő ) lehessen. Az, hogy ezen hír fiával kapcsolatban sokkolta őt, érthető. Mind ezek ellenére hamincegy év után sem volt képes elismerni a végrehajtott királyi parancs tényét. A rendeletet az úrnő szükségtelnnek és igazságtalannak tartotta. Nem elképzelhetetlen ezek után, hogy elutasította lelélekben az obijektív nézőpontot az ügy kapcsán. Éppen elég fájdalommal járt számára a tudat, hogy őt és férjét a fiukra nehezedő teherként tekintette apósa. Azt, hogy ő valamint Sado herceg vált a becstelenség legmélyebb forrásává már nem tudta feldolgozni. A nemesasszony, elebszelésének írás stílusával érzékelteti a mély kétséget, a kiábrándultságot, melyeket az elvárásai és a tapasztalatai közötti eltérés észlelése eredményezett.  Az erkölcsi rend és az emberi viszonyok összhangjának a hitében nevelkedett. Aztán a palotába kerülve ennek a hitnek a megőrzése kihívássá vált számára. Az életében újra és újra felmerülő események, távol álltak legvadabb a elképzelésektől. Ráadásul mind kaotikus és túl váratlan volt. Röviden tehát össze is foglalja, hogy a harmónia és a rend egyedül gyermekkorában lengte körül.  Ahogy ezek az évek véget értek, az illúzió visszafordíthatatlanul elveszett.

Hyegyeong úrnőnek sok mindenen el kellett gondolkodnia. Haboush felteszi azok a kérdéseket, melyek az egykori koronahercegnő fejében is megfordulhattak; Vajon a nemes asszony, hogy volt képes a tapasztalatairól beszélni? Miért volt annyi szenvedés és zűrzavar az életében? Lehetséges, hogy mind ez a felfordulás azért történt, mert bizonyos emberek hibát követtek el? Vajon a szenvedésük következménye a személyes felelősségük volt? Lady Hyegyeong társadalmának a kulturális nyelve által, erkölcsi személnyek a jó szándékkal és ítélőképességgel rendelkező ember számított. Ez bonyolulttá tette elfogadni annak a lehetőségét, hogy egy jó ember alapvető tévedéseket kövessen el és végül annak tragikus hibájánál kössön ki. Sado herceg özvegye még az égiek figyelmét is megkérdőjelezte annak fényében, ha valóban minden ember a saját sorsáért felelős. Ám, ha ezt elismeri azzal az emberiség erkölcsi rendjének a létezését tagadja meg, arra pedig nem volt képes. Így hát elfogadt a történteket a felsőbbrendű erő nevében, miszerint az láthatatlanná tette számára az utat, - amelyen haladt -, de logikus struktúrával rendelkezett. Ezáltal kénytelen volt belátni az élet tökéletlenségét. Annak ellenére, hogy elvetette a személyes felelősség tényét, fejében sejtelmesen mégis ott kavargott a gondolat, hogy ő maga volt saját sorsának okozója. Máskülönben miért kellett volna annyi tragédiát és káoszt átélnie? Ha nem maga idézte meg az eseményeket, akkor beléjük lett helyezve. Vajon az égiek utálták őt? Ezek a kétségek megmagyarázzák azt a megkönnyebülést, ami unokája születésekor érte. Azt a napot akkor egy jelnek tekintette, hogy odafentről elismerték minden odaadását, amit a közjóért tett. ( Logikus, ha arra gondolunk, hogy a fia a dinasztia egyik legkiválóbb királyvá vált. :D) Bizonyosságot nyert törekvése és hite. Habár törékeny volt a béke melyre ekkor lelt, de határozott megnyugvást hozott a nemesasszony számára. Ez a jel az Égiektől, ugyan nem mentesítette őt a szégyentől, nem tette jóvá a rosszat, de bebizonyította, hogy az élete nem veszett kárba.


Forrás: Memoirs of Lady Hyegyeong by JaHyun Kim Haboush

Lady Hyegyeong emlékiratainak a szerkezete

Ebben a fejezetben magáról a műnek a szerkezetéről szeretnék írni. Remélem szintén tudok néhány érdekes információval szolgálni. Ezen felül szívesen várok véleményeket, meglátásokat az eddig leírtakkal kapcsolatban, főleg mivel szeretek a témáról társalogni. J

A Hyegyeong úrnő emlékiratai című mű, Hanjungnok ( titokban/hallgatásban írt feljegyzések) vagy Hanjung mallok ( titokban/hallgatásban írt emlékiratok) néven ismertek. A kortárs Koreában nagyszerű irodalmi műnek és felbecsülhetetlen értékkel bíró dokumentumnak tekindtendő. Már az előző bejegyzéseimben is többször említettem, hogy a nemesasszony a kínai írás helyett hangul-lel vetette papírra alkotását a modern olvasók számára is elérhetővé téve azt. A négy részből álló emlékiratok pontos képet adnak mind arról a terrorról, ami apa és fia között zajlott, egészen annak tetőpontjáig Sado haláláig. Rekordálja az egykori koronaherceg megbomlott elméjének forrását, az abnormális viselkedésé, a kontrollálhatatlan dühkitöréseit és az erőszakos megmozdulásait, mellyel veszélyeztette a dinasztiát. Azzal, hogy Hyegyeong úrnő egy önéletrajzi darabot publikált abban a korszakban, méltán kivívta az akkori férfi írók versenytársi pozícióját. Különösképpen, mivel egy nyílt incidensről és annak eseményeiről, valamint következményeiről beszél történetében. A XVIII. században és korábban ugyan már készültek önéletrajzi írások nők által, de csak egy jelentéktelen kis rétegét tette ki az alkotásoknak. Ráadásul ezen csekély számú feljegyzések főként az adott személy magánéletéről és háztartásai szokásairól szóltak. Akadnak szintén néhány japán női kötetek, de azok is inkább naplóknak minősülnek, mint önéletrajzi kéziratoknak.

Lady Hyegyeong emlékiratai viszont nem csupán egy gyermekgyilkos bemutatásáról szólnak. A négy részből álló memoárból, egyedül a negyedik taglalja a tragikus eseményeket. Az első három mű a szerzőről és azon emberek életéről szól, akik szintén szerepet játszottak az incidensben. Mind a négy darab külön történésekre fokuszál, külön meghatározott hallgatóságnak, és megadott személyek védelmére épül. Az egész egy belső kört képez, a személyes szférától elmozdulva a nyilvánosig. Az első részlet 1795-ben íródott (ekkor fia még élt), amiben Hyegyeong úrnő a saját életéről és érintőlegesen sajtá családjáról mesél. Címzettje az unokatestvére a Hong nemzettség akkori örököse. Ebben a fejezetben Jeongjo király anyja a bocsánatát fejezi ki rokonának és saját édesapjának megvédve a döntését a tovább élés mellett. A fenn maradó három emlékirat, melyet Sunjo királynak ( unokájának) írt, sokkal inkább publikus téma. A második rész 1801-ben készült, melyben az egykori koronahercegnő, fiatalabbik testvérét Hong Nagimot és nagybátyát Hong Inhan-t védi szavaival, akiket kivégeztek ( Öccsét Nagimot 1801-ben ítélték halálra, valószínűleg ez késztette a második emlékirat megírására). Hyegyeong úrnő 1802-ben írta a harmadik memoárt, amiben fiáról tesz említést, aki könyörtetlenül megszállottja volt apja becsületének visszaállítását tekintve. 1805-ben került ki a nemesasszony kezei alól az utolsó rész és egyben a konkrét leírása az incidensnek, ami férje és apósa közt esett meg. Mind azon által az érzelmi viharok, a politikai visszhatások már az első három részben sejtelmesen érzkéltetetik a történteket. A rejtélyek a negyedik feljegyzésben kiteljesednek, választ adva minden kérdésre, ami az olvasóban ez idő alatt megfogalmazódott. Összhatásban a mű detektív regény jelleggel bír.

Az, hogy egy nő memoárt írjon abban a korszakban, elég szokatlannak számított. Lady Hyegyeongnak mind emellett le kellett küzdenie a kulturális akadályokat is. Először azt, hogy legyőzze gátlását a személyes elbeszélési írásmóddal szemben. Végül pedig önmagán is felül kellett kerekednie, hogy írni tudjon az aberrált férjének és apósának incidenséről. Ezek után joggal fel tehetjük a kérdést, hogy mégis mi az, ami motiválta őt? Többek között a kezdeti feljegyezéseiben magát és családját ítéli el. Ugyanakkor a szégyent elszenvedett kivégzett rokonai védelmére kelve igyekszik azok becsületét megőrizni. Legfontosabb célja pedig az volt, hogy mindent reálisan a valós történések alapján rekordáljon. Igazságosan megítélve, a megfelelő nézőpontból tekintve kívánta prezentálni férjének, Sado ügyét. Lady Hyegyeong úgy gondolta, hogy a koronaherceg és Yeongjo király közti események pontos ábrázolása és dokumentálása nagyon fontos. Az egész szituációról való társalgás tiltva volt akkoriban, ellene volt a törvényeknek. Mondhatni ez által remélték, hogy az idő és a csend majd segít a fájdalmas emlékekben. Ehelyett csak félreértelmezésekhez valamint valótlan híresztelésekhez vezetett az egész. Túlzó, irreális verzók kezdtek el terjedni az udvaron belül és azon kívül a történteket illetően. Azonban az úrnő összefoglalja azt is, hogy az összekuszálódott szálak kibogozása nem az egyetlen célja volt. Természetesen elengedhetetlennek számított tisztázni az ügyet, mert bár a valóság borzalmas és horrorisztikus, az egyes emberek fejében megformált tévképzetek viszont sokkalta szörnyűbb illúziókat eredményeztek. Lady Hyegyeong tenni sajnos semmit sem tudott akkor a tragédia ellen, de abban bízott, hogy memoárjával segíthet egy igazi, hiteles formában megőrizni apa és fia vívódásának az emlékét. Ezzel kívánta megóvni szellemüket.

Az úrnőnek nagyon nehéz volt bemutatni ezt a könyörtetlenül megrázó történetet. Éppen ezért tagadta meg magától a tollat hosszú évekig. Különleges szimpátiát viseltetett beteg férje felé, miközben a férfi fájdalmait és szenvedését ábrázolta. Úgy érezte, azzal, hogy nem követte Sado herceget a halálba, nem teljesítette feleségként a kötelességét. Ebből kiindulva mondhatjuk azt is, hogy az egykori koronahercegnő megbocsátást keresett emlékirata megalkotásával. Hyegyeong úrnő szövetségese lett egy küldetésnek, melyben az emberi igazságot akarta felfedezni. Felül kerkedett a lelkében tomboló hatalmas fájdalmon, hogy helyreállítsa a múltat. Pontos választ ad, miként is történt, kik és mit követtek el, valamint, hogy miért? Azonban egy mélyebb értelemben véve sokkal alapvetőbb, sokkal magától értetendőbb dolgot keresett, ami megmagyarázza az emberi sors szeszélyeit és az erkölcsi rendelet önfejűségét.

Forrás: Memoirs of Lady Hyegyeong by JaHyun Kim Haboush

Lady Hyegyeong életrajza és megpróbáltatásai

Ebben a fejezetben magáról az egykori koronahercegnő életőről, valamint az abban szerepet játszó személyekről szeretnék kicsit bővebben írni Ja Haboush a könyvben való elbeszélése alapján. Aki látta már a Yi San című sorozatot, annak talán nem lesz annyira új a történet, de remélem, hogy ezen felül tudok majd új információkkal szolgálni, illetve adhatok a téma kedvelőinek egy összehasonlítási alapot. J

Hyegyeong úrnő 1735-ben született, apja Hong Ponghan (1713-1778) az előkelő P’ungsan Hong család tagja. Ahogy a kor szokása megkívánta, Lady Hyegyeong személyes születési neve ismeretlen maradt. A Joseon dinasztia alatt a nők személyes nevei sosem lettek feljegyezve. A legtöbb nyilvántartásban, a női családtagok a családban elfoglalt pozíciójuk alapján kapták nevüket (úgy mint lánya, felesége, anyja valakinek). A királyi családban tehát az asszonyok a rangjuk általi néven váltak ismertté. Hyegyeong úrnő mint név, így csak egyike volt a címeinek, melyen széles körben híresnek számított. 1744-ben kilenc évesen házasodott össze a vele azonos korú koronaherceggel, Sadoval. Öt évvel később Sado kormányzói rangot kapott, azonban a lényegesebb döntéseket ekkor még az apja hozta. Hyegyeong úrnő négy gyermeknek adott életet, két lánynak és két fiúnak, akik közül az egyikük Jeongjo király néven a trónra került később. Egy forró nyári napot, Yeongjo király rizsládába kényszerítette fiát, aki nyolc nap raboskodás után meghalt. Ez az esemény évekig a Joseon udvar fölött lebegett és feltartózhatatlanul kihatott mind azok életére, akik közel álltak Sado herceghez. A bosszúság és a halál utáni vágy helyett Hyegyeong úrnő tovább élt, hogy támogassa az apja halála végett sebezhetővé vált fiát.

Hyegyeong úrnő esete rendkívülinek számított több szempontból is. Az akkor hatalmon levő király el akarta kerülni fia nyílt kivégzésének bűntetőeljárását. Hozzá kell tenni, nem az apai érzései vezérelték ezen elhatározásában, hanem a Joseon dinasztia törvényei alól igyekezett kiutat találni. Ugyanakkor természetesen a királyság jövőjét is számításba kellett vennie. Abban az időszakban úgy hozta a rendelet, hogy a nyíltan halálrítélt személyek családjaira is kemény büntetés várt. Ez pedig kivetült volna a rokonságra, beleértve az esedékes örököst, Sado herceg fiát. Ha Hyegyeong úrnő a halált választja, az egyfajta ellenszegülésnek minősül a királyi döntéssel szemben, egyúttal pedig Sado bűnösségének az elismerését jelenti. Mind ezek felett pedig Yi/Lee San herceg királyi jogosultáságt szintén veszélybe sodorta volna. A rangját elvesztő koronahercegnő anyai hűsége és a természetes kötelességtudata a királyság irányában, kizárta az öngyilkosság lehetőségét. Habár az élet folytatása melletti elkötelezettsége végül utolsó napjáig szellemként kísértette a nemesasszonyt.

Sado koronaherceg halálának körülménye, hatalmas politikai felfordulást okozott. A viták központjába várható módon Yi/Lee San herceg került. Az, ami történt már önmagában is sok gondot eredményezett, de a miniszereket az öröklés mente sem hagyta nyugodni. A kedélyek csillapodásával 1764-ben Yeongjo király Hyojang herceg (1719-1728) – Sado néhai bátya – neve alá vette unokáját (posztumusz adoptálás). Így akarta megoldani, hogy véletlenül se érje a fiút a bűnösség vádja, igaz az ügy így is további konfliktusokhoz vezetett. Ezt követően a trónörökös jogosultáságának a kérdése tabunak számított, de a feszültség megmaradt a felszín alatt és bármelyik pillanatban kitörhetett. Hong Ponghan, Hyegyeong úrnő apja, magas rangú miniszterként szolgált az állami tanácsnál Sado halála idején. Ő lett végül kinevezve az unokája fő védnökének és ezáltal a sip’a frakció vezetőjének. Ponghan ellenfelei a király második feleségének (második királynő) követői a pyeokp’s frakció voltak. Ők igen nagy erőket forgattak meg, hogy megfékezzék Yi/Lee San trónrakerülését. Hyegyeong úrnőnek ezáltal nem csak a saját pozíciójának veszélyeztetettségével kellett szembe néznie, de szemtanújává vált az apját ért támadásoknak, valamint családja politikai hanyatlásának.

1776-ban Yeongjo király meghalt, a trónon pedig Jeongjo követte. Mivel az új király vegyes érzésekkel viseltetett vérszerinti rokonai felé, ezért a Hon család élete nem maradt felhőtlen. Jeongjo uralkodásának első évében, Hong Inhan (1722-1776), Hong Ponghan fiatalabbik testvére, a király iránti hűtlenséggel lett gyanúsítva, majd kivégezték. Azonban mivel az uralkodó anyja felé teljes mértékben odaadónak bizonyult, így békét hagyott neki és családjának. A nemes asszony megpróbáltatásai ezzel sajnos még sem értek végett. Fia 1800-ban váratlanul meghalt, unokája Sunjo, a trónörökös, még túl fiatal volt a kormányzáshoz (11 éves). Az ország vezetése Cheongsun anyakirálynő kezébe került, akinek a családja ősellensége volt a Hong nemzettségnek. 1801-ben, Hong Namin-t (1741-1801), az úrnő öccsét szintén halálra ítélték, mivel az a vád érte, hogy áttért a keresztény hitre.Lady Hyegyeong végül Sunjo király tórnra kerülésével lelt nyugalomra. Unokája figyelmmel valamint megértéssel fordult az asszony felé és minden tőle telhetőt megtett nagyanjya későbbi kényelméért.

Ez a bejegyzésem kicsit rövidebb lett, mint, amilyennek terveztem, ugyanis ide szerettem volna venni az emlékirat szerkezetének elemezését is. Viszont mivel az is már nagyobb lélegzetvételű résznek számít, ezért úgy döntöttem, hogy külön összefoglalóban taglalom. Remélem ezzel is örömet tudtam szerezni az olvasóknak, amint tudok érkezem a következő csemegével. J

Forrás: Memoirs of Lady Hyegyeong by JaHyun Kim Haboush

Előszó Dorothy Ko tollából/ JaHyun Kim Haboushról

Az első bejegyzésemben a könyvet illetően, szeretnék írni JaHyun Kim Haboushról (élt: 1941-2011), magáról a Lady Hyegyeong emlékriatainak fordítójáról. A mű előszóját Dorothy Ko írta, melyben bemutatja tudós kollégáját és érzékelteti Haboush művének jelentőségét. Mindkét hölgy az Egyesült Államok hires kolumbiai egyetemének tudósai voltak és lelkes kutatói a koreai törénelemnek, valmint irodalomnak. Mivel akadt közös munkájuk (közösen elemezték a konfúcianista koreai női írókat és költőket) és Dorothy Ko szintén foglalkozott a könyv témájával, ezért őt érte a megtiszteltetés, hogy néhány oldalban prezentálja a kötetet. 

Dorothy Ko az előszó első soraiban rögtön azzal indít, hogy JaHyun Kim Haboush egy igazi eredeti személyiség volt. Minden műve hibátlanul magában hordozta a tudósnő temperamentumát, intelektualitását, kiváló meglátásait. Mindenek felett azonban Hyegyeong úrnő emlékiratainak fordítása tükrözte ezt leginkább . Kutató kollégája kendőzetlenül vetette papírra, hogy Haboush maga lehetett volna akár az egykori koronahercegnő Lady Hyegyeong. 

A nőkre jellemző figyelmességgével, a politikai nyelvvel, amit használt, a népi elbeszélések gazdagságával, az érzelmek erejével és a világi összefüggéseivel JaHyun Kim Haboush keményen szembe fordult a hagyományos Koreai történelemmel. (Különösen a modern nosztalgikus nacionalista szemléletet tekintve.) Ezen felül kiváló vizualitásának köszönhetően írásai közben szókészletét oly mesteri módon kezelte, hogy azzal a férfiak számára is érthetővé tudta tenni a női szemléletet. Lady Hyegyeong négy emlékirata, amelyet a könyv tartalmaz, csupán egyike volt megannyi a Joseon korszakban nők által írt irodalmi műveknek. Jellemző volt az is, hogy a kegyvesztett, asszonyok nagy mennyiségben ragadtak papírt. Fontos emellett megjegyezni, hogy mind ezen alkotások a nemzeti nyelven íródtak. Legyen az kézirat, párnakönyv, a királynőnek, vagy a királynő által fogalmazott rendeleket, az összes darab ami női kéz alól lett publikálva hangul-lel voltak feljegyezve. A hagyományos történelem (Bevezetés a Kínai Konfúcianista patriarchátus történetébe) azzal magyarázza mind ezt, hogy a jogfosztott nemeshölgyek jó üzletet láttak a műveikkel való kereskedelemben. Ugyanez a vád érte Hyegyeong úrnőt is, történetéből pedig azt a következtetést vonták le hallgatólagosan, hogy áldozatként szenvedte el az eseményeket. Ja Haboush, azonban egészen más perspektívában látta a tényeket. Úgy vélte a nemeshölgy írása első sorban túl magas szinten íródott ahhoz, hogy egy átlagos olvasó megértse, tehát megvegye azt.  Allás pontja szerint az emlékiratok sokkal magasabb célt szolgálnak, minthogy ilyen egyszerűen félre lehessen tenni őket. Egy konfliktusokkal tűzdelt világot tár fel az olvasók számára. Finoman tárgyalja a történteket apa és lánya, férj és feleség között, ahogy a szokások és a családi struktúra megkívánta a konfúcianista normák és értékek ráhatása mellett. Ebben az elkapott történelmi képsorozatban bepillantást nyerhetünk; összegyezhetetlen erkölcsi elvárásokba, vagy éppen vizsgálhatjuk a különbséget a belső magán érzelmek és a nyilvános kötelezettségek között. Hyegyeong úrnő feljegyzéseiben kifejezésre jutnak az abban főszerepet játszó személyek vívódásai. Több volt viszont, mint önéletrajzi összefoglaló. Szemtanúként az úrnő azt akarta, hogy az igazság ne vesszen el, ne merüljön feledésbe. Fontos volt számára, hogy megőrizze darabját az útókor számára. Azzal, hogy mind ezt megette, ugyanakkor teljesítette a kor konfúcianista emberének elvárt kötelességét is. 

Ja Haboush életen át tartó hívője volt a színházaknak. Kedvencei közé tartozott többek között Shakespeare, a dél kínai dráma, az olasz opera. Dorothy Ko elmondása szerint, talán ezért is látott rá nagy tapintatosággal az érzelmek erejének kifejezésére. Gondolkodásában úttörőnek számított az Egyesült Államok egyetemének tudósai között is. Kutatásával és azok követezményinek feltárásának köszönheten alapjaiban rengette meg a Joseon dinasztia történelmének bizonyos részleteit. Hyegyeong úrnő világában az érzelmek kézzel fogható hatásokat eredményeznek; a félelem betegségekhez vezet, a harag pedig szószerint öl.  Nem könnyű kezelni mind ezt, főleg nem olyan helyzetekben, mint egy házasság. A konfúcianista szemlélet egyik elvárása a menyasszonytól, hogy a házasságot követően hátat kell fordítania vérszerinti szüleinek. Pontosabban fogalmazva a hűséget, amivel az ő irányukba tartozott, azt feleségként a férj szülei felé köteles tanúsítani. Lady Hyegyeong az életét elszigetelve, korlátok közé szorulva kellett le élnie, de a hite, a gondolatai, és cselekedetei, súlyt vittek a világ politikájába és a kozmikus szinten levő erkölcsi világba egyaránt. 

JaHyun Kim Haboush többszörös feljegyzések alapos vizsgálatai mellett, igyelezett megragadni a történelem folyékonyságát és összetettségét. Ő azonban arra a kérdésre fókuszált, hogy az akadályok miként keletkeznek és miként lehet új arculatot formálni abból, átjutva rajtuk. Számára a röghöz kötött hagyományos történelmi tények nem tekintődtek megváltozhatatlannak.  Kolléganője Ko szerint a történésznő színházak iránti rajongása talán megmagyarázza azt az ironikus dárámát, amiként az életét élte. Tizenöt éven keresztül szenvedett a rákkal, de betegségének a legapróbb látszatát sem engedte soha a felszínre. Dorothy nem értette Ja Haboush elszántságának erőforrását, egészen addig míg újra nem olvast az ő feldolgozásában Hyegyeong úrnő emlékiratait. A hagyományos történelmi kutatók talán az áldozatot látják az egykori koronahercegnőben. Szerintük a nemes asszony intrikákba keveredve kényszerült arra, hogy végig nézze apja és saját családja kálváriáját. Azonban Ja Haboush szemében az úrnő nem áldozat volt. Ehelyett úgy véli, hogy a Joseon korban élt hölgy saját sorsa mesterévé vált, amikor megtanulta elfogadni azt, amin nem tud változtatni. Az utolsó emlékiratában (kelt: 1805) érzékelteti az emberi szív sötétségét és a boldogság törékenységét egy tragikus pillanatban. Legyőzve a bűnösség és a félelem érzését Hyegyon úrnő az erkölcsi tekintélyének erejével egyfajta derűvel kísért nyugalmat ér el. 

Az utolsó sorokban Dorothy Ko eljátszik annak gondolatával, hogy talán Lady Hyegyeong személyesen adta az erőt JaHyun Kim Haboushnak a mű fordításához és elemzéséhez. A történész professzornő szenvedélye és elkötelezettsége adta az erőt, hogy kikristályosítsa, halhatatlanná és hőisessé tegye Hyegyeong úrnő személyét. Éppen ezért a XVIII. századi koronahercegnő, akivel hamarosan megismerkedhetnek az olvasók, nem létezne most Ja Haboush közreműködése, alapos kutató munkája és kitartása nélkül.

Forrás: Memoirs of Lady Hyegyeong by JaHyun Kim Haboush

Érdeklődésem kezdete, okai és némi izelítő a történelmi háttérből, amiről fontos tudni/ Bevezető

Idén karácsonyra megajándékoztam magam a Lady Hyegyeong emlékiratai című könyvvel. A könyv pontos neve: Lady Hyegyeong emlékiratai, Egy koronahercegnő önéletrajzi írásai a XVIII. századból. Az eredeti koreai nyelven írodott művet korábban már Dorothy Ko lefordította angolra, de a legújabb publikáció JaHyun Kim Haboush tolla alól került ki. ( Érdemes a hölgy életének is utána nézni, de erre majd később kitérek). Ő elemezte, vezette elő és tette elérhetővé Hyegyeong úrnő alkotását szélésebb olvasókörben is. Mivel azonban magyar nyelvű kiadás nem készült a könyvből, ezért úgy határoztam, hogy bologot nyitok neki. Terveim szerint haldva az olvasással, amolyan összefoglalókat fogok írni és megosztom az olvasókkal az említésre érdemes valamint érdekes információkat, kibővítve ezzel és tisztább képet adva az adott korszakról, illetve a valós történésekről.

Mielőtt azonban nagyon előre rohannék, szeretnék egy kisebb bevezetőt írni, hogy ki is volt Lady Hyegyeong? Mit kell tudni arról a korszakról; hogy miért is fontosak az emlékiratai és személy szerint miért vált szenvedélyemmé, hogy elolvashassam a művét? A történelmi kisokos tőlem most nem lesz nagyon részletes, csak a főbb pontokat vázolom, mert nem erről szól a blog. Részletesebb információkért a wikipédián is el lehet kicsit kalandozni. Mégis szeretném, ha esetlegesen a témában nem jártas olvasók szintén kapnának egy gyors tréninget.

Yi San/Lee San herceg, vagy később ismert nevén Jeongjo király ( élt: 1752-1800, uralkodott: 1776-1800) a  koreai Joseon dinasztia egyik legnagyszerűbb uralkodója volt. Yeongjo királyt, (élt: 1694-1776, uralkodott: 1724-1776) nagyapját követte a trónón nehézséges küzdelmek mellett és után. Yeongjo király szintén a legkiválóbb uralkodók közé tartozott, nem beszélve arról, hogy hosszú életével és trónon maradási idejével a dinasztia rekordrerei között tudható. Az ő apjától kezdve nevezném igazán érdekesnek a királyság történelmét, de most ne menjünk annyira vissza az időben. Hosszú életű és keménykezű királyunknak egyik fia, Sado herceg (élt: 1735-1762, uralkodott: sajnos/v szerencsére? nem) lett az évek folyamán koronahercegnek kinevezve. Azonban a történészek kutatásai szerint a trónörökös elméje nem volt a helyén. Kiszámíthatlan dühkitörtésekben, paranoiás téveszmékben szenvedett, melyet erőszakkal, nemi erőszakkal vezetett le. Viselkedése folyamatos konfliktusokhoz vezetett az apjával, akinek szintén nem volt könnyű természete. A családi viszály egy súlyos incidens után (fia lázadása a király ellen) érte el tetőpontját, aminek eremdényeként a király egy rizsládába záratta örökösét és a tűző napra helyztette őt. Nyolc nap keserves éhezés, szomjazás, valamint a hőségben való kínszenvedés után, Sado herceg feladta az életért való küzdelmet. Ezt a büntetést szánta Yeongjo király a nyílt halálra ítélés helyett, mondván, hogy saját fiával nem képes azt megtenni. (Személyes vélmeményem szerint ez kegyetlenebb módszer volt.) Némi plusz információ gyanánt megjegyezném, hogy a bűnös örökös édesanyja ( a saját vérszerinti édesanyja!!!) tanácsolta a királynak az abnormális utód kiiktatását. Sado herceg fia, a későbbi Jeongjo király, természetesen felnézett apjára gyerekként, fájt neki az elvesztése és, amikor trónra került Sado koronaherceg fiaként tüntette fel magát. Azóta több teoria is született, hogy valójában mi is folyhatott Sado herceg és apja között. A legtöbb tény azt támasztja alá, hogy a koronaherceg beteg volt mentálisan. A XIX. században röppent fel az a pletyka, hogy Yeongjo király örököse egészséges mentalitással rendelkezett, egyszerűen csak királyi intrika áldozatává vált. Ami szintén elképzelhető, hiszen akadt a Joseon dinasztia alatt rengeteg a példa a különböző pártok közötti sakkjátszmákra. ( ezek a frakciók néha már kövöhetetlenül dobálták magukból a fordulatokat) Ezen a vonalon elindulva készült is pár filmsorozat, mely Sado herceg védelmére kel a történetekben. Azonban a valós eseményeknek akadt egy tökéletes szemtanúja, mégpedig a koronahercegnő, Lee San/Jeongjo király édesanyja. Lady Hyegyeong (élt: 1735-1816) a korszak igen inteligens és tehetséges asszonyai közé írta be magát a történelembe, köszönhetően művének. Az pedig, hogy Jeongjo király trónra került, részben (talán nagy részben) neki is köszönhető. Abban az időszakban a megözvegyült asszonyok, akiknek néhai férjeik valami bűnt követtek el, bizony a szokás követelése szerint véget kellett vetniük saját életüknek. Viszont ellenben megannyi példának a koronai rangját elvesztő nemesasszony, fia és családja érdekében “pofátlanul” az életet választotta. Élnie kellett, hogy segíthesse gyermekét és, hogy megírja ezt a remeket, ezáltal rekordálva az igazságot és leróva bocsánatát. Feljegyzéseit kínai írás helyett a koreai hangul-lel készítette,  így téve szélesebb körben elérhetővé az olvasóknak. Története négy részből áll, mind a négy kézirat különböző aspektusokat taglal. Kéziratainak címzettjei közt van unokája is, a harmadik részt kifejezetten neki írja  melyben részletezi férfje és apósa viszályát. Azonban az első kettő kötetben kitér a hétköznapi életre a palotában, a politikai intrikákra és a szokásokra egyaránt. A továbbiakat illetően később folytatom, az összefoglalóimmal fokozatosan haladva. Még pár szó JaHyun Kim Haboushról, aki a fordítást és a könyvet készítette. Ő is felkeltette érdeklődésemet, mert nőként értelmezte és elemezte ezt a ritka struktúrájú darabot, szélesebb és újabb értelmet, tisztább képet adva annak. Neki köszönhető, hogy a mű ilyen formában olvasható. Dorthy Ko a téma szintén lelkes kutatója a könyv első soraiban ismerte el, hogy Haboush az alapos és hosszú munkája során, szinte eggyé vált Lady Hyegyeong személyével. 

Úgy négy-öt éve már elmondható, hogy én is azon személyek közé tartozom, aki előszeretettel tanulmányozza a koreai kultúrát, de legfőképpen lelkes nézője a dél-koreai sorozatoknak, valamint filmeknek. Így keltette fel a figyelmemet pár évvel ezelőtt, - amikor elkezdték vetíteni az M1 magyar csatornán - a Koronha hercege (Yi San/Lee San) című sorozat. A Palota ékköve után, igen könnyen a kanapéhoz szögezett a történet és, amennyiben épp volt lehetőségem rá, igyekeztem folyamatosan figyelemmel kísérni. Magam sem tudom hallottam-e valakitől, vagy csak kíváncsiság szinten jött-e az ihlet, de meg akartam tudni, tényleg létezett-e a történetünk főhöse Jeongjo király? Ekkor már azt hiszem javában a közepénél járt a dráma, de a wikipédián olvasott információkat, a családfát, minden hiteles morzsát, amit csak tudtam igyekeztem összeszedegetni az akkor még sokkalta gyengébb angol tudásommal. Mondhatni a lexikális weblapon a végére le is lőttem magamnak a nagy fordulatokat és kikövetkeztettem a hátra maradó eseményeket. Habár hiába minden adat magára az igazi rejtélyre, hogy mi is zajlott le apa és fia között, és, hogy Sado herceg mentálisan sérült volt, vagy tényleg intrika áldozata lett, az nem vált annyira tisztává.( Leg őszintébben persze én az utóbbi verzióban reménykedtem) Ámde megakadt a figyelmem Lee San édesanyjának Lady Hyegyeongnak a kéziratain és felcsillant rá rögtön a szemem. A neve alatt már elhintettek egy mondatot, miszerint az ő elbeszéléséből kiindulva, férje valóban elmebeteg volt, de erről több képet nem lehetett kapni. Azonban nem csak a rizsládában haldokló herceg története késztetett arra, hogy egy nap kézbe vegyem ezt a könyvet. Egyre jobban vágytam tudni a korszakról, a szokásokról és a történetében jelen levő fontos személykről, valamint magáról Lady Hyegyeongról. Minél több történelmi drámát nézek és minél többnek próbáltam eddig vizsgálni a valós hátterét, természetesen falakba ütköztem. Ennek pedig nem más az oka, minthogy a Joseon királyság ideje alatt a palotából semmi hír nem szivároghatott ki az ott élők életeseményeit illetően. Ha bármilyen pletyka is szárnyra kelt az csak híresztelés volt és nem lehetett soha megerősíteni az igazsgát tartalmukat. Éppen ezért maga az egykori koronahercegnő kézirata nagy jelentőséggel bíró érték, de ennek részleteibe is majd később mennék bele.

Így elsőre ennyi volna, nem akarom túl szaporítani a szót a bevezetésben. Igyekeztem már most elhinteni olyan információkat melyek megragadtak a fejemben a könyv első pár oldalának olvasása után. Következőleg érkezem az első összefoglalóval. :)