Lady Hyegyeong második memoárja 1801 - Megpróbáltatások tengere -

Előre is elnézést a hosszabb kihagyásért, az elmúlt napokban igencsak elfoglalt voltam. Mivel jövőhét csütörtöktől visszatérek a munkavilág nagybetűs életébe, ezért valószínűleg riktábban tudok majd bejegyzéseket közzé tenni, de ahogy az időm engedi mindig frissetni fogok. Ebben a fejezetben következzen az egykori koronahercegnő második emlékiratának a kfiejtése, melyben az olvasók betekintést nyerhetnek a Jeongjo király halálát követő eseményekbe is. Továbbra is szívesen fogadom a véleményeket, beszélgetéseket és kritkákat. J 

A törékeny béke, amit Hyegyeong úrnő megért szilánkjaira szóródott egy évtizeddel később. Amikor Jeongjo király 1800-ban meghalt egy gyorsan lezajló betegség következtében, édesanyja szíve keserű bánattal telt meg. Az uralkodó akkor negyvenkilencedik évében, élete javában járt, halála pedig túl hirtelen követekzett be. Az irányítás Jeongsun anyakirálynő kezébe került, aki erejét gondolkodás nélkül a Hong családdal szembe fordította ezek után. Sértések sorozata zúdult az úrnőre és nemzettségére. A nemesasszony teljesen megalázottnak és nem kívánt személynek érezte magát. Folyamatosan emlékeztetve lett a múltban történtekre, különösen arra, hogy nem volt soha szülői joga, hiszen apósa régen megfosztotta őt attól. Ezek az inzultációk, szinte majdnem a feladás szélére sodorták őt. Lassan minden küzdelme értelmét veszni látszott, amikor is 1801-ben öccsét kivégezték. A nevetséges rágalmon alapuló halálos ítélet, arra ösztönözte az egykori koronahercegnőt, hogy megvédje Hong Nagim ártatlanságát. Egyúttal viszont megragadta az alkalmat arra is, hogy visszaálltsa nagybátya Hong Inhan becsületét, akit fia trónra kerülése után közvetlen likvidáltak igazságtalanul 1776-ban. Ez az emlékirat tekinthető Hyegyeong úrnő törekvéseinek első lépésének. Míg az előző művében saját hitét egyezteti össze tapsztalataival, itt önmaga veszi kézbe a történéseket. Úgy érezte, hogy az Égiek túlzó csapásaira már nem szolgált rá, a sors elárulta őt. Ebben a memoárban igyekezett mindent megtenni, hogy pontosan rögzítse a valós eseményeket. Tiltakozását az akkori királynak, unokájának írta, egyfajta sürgető hangvételben. Az első darabhoz képest a téma melyet körbe foglal sokkal inkább társadalmi tartalmú és konkrét célt szentesít. Lady Hyegyeong ezen feljegyzésével a történelmet akarta kontrol alá venni.

A sértetség hevében írt 1801-es memoárjában az úrnő gyűlölködve és komor szemszögből tekintett az életre. A néhai Sado herceg körül zajló politikai labirintustól kezdve, egészen Jeongjo uralkodásának kezdetéig, konfliktusokkal tüzdelt időszakot élt meg a királyi udvar. A feszültség csupán tetőzésnek indult, amikor két hónappal Sado halála után Lee San herceg koronai rangot kapott. Nem létezett körülmény, melyben biztonságban lett volna apja kísértetétől a trónörökös. Ezen megfontolásból küldte gyermekét Lady Hyegyeong Yeongjo király palotájába. Ott legalább senki nem kérdőjelezhette meg a fiú és nagyapja kapcsolatát, ez egy fajta védelmet jelentett a király szárnyai alatt. Az egyetlen veszélyt ott Hwawan hercegnő jelentette. Ő volt az akkori uralkodó kedvenc lánya, így mondhatni igen nagy hatást gyakorolt apjára. Hwawan nem is késlelkedett különböző porblémákat felvetni Yi/Lee San herceggel szemben. Hyegyeong úrnő rajzolt egy átkozodó protréképet a hercegnőről, melyen szeszélyes, hataloméhes, domináns és tudatlan nőként ábrázolta. Sajnos azonban minden elfojtott ellenszenv mellett, Jeongjonak nagynénje jó áldásában kellett maradnia. Mind ezek felett Jeongjo saját érzései is vegyesek voltak az anyai családja felé. Bár értékelte (anyai) nagyapja odaadását, bosszantotta az idős férfi erőszakos beavatkozási módja. Ráadásul az akkori trónörökös nehezményezte azt is, hogy az apja jólétében résztvevő Hong család, úgy viselkedett Sado herceg halála után, mintha semmi sem történt volna. A megözvegyült asszony mind ezt azzal magyarázza, hogy Yi/Lee San herceg érdekében teljes mértékű lojaliást kellett tanusítaniuk a király felé. A visszafogott magatartásukkal próbálták Yeongjo király haragját csillapítani, aki akkor még bizonytalannak tűnt unokája tórnjogosultságát illetően. Feltételezhető, hogy a koronaherceg 10 éves gyermekként ezt a tényt nem érthette meg. 

Az esemény, ami Hong Inhan kivégzéséhez vezetett, Yeongjo király urálkodásának leáldoztával kezdődött. Lady Hyegyeong a történteket a feszültség tetőpontjaként mutatja be, mely kihangsúlyozottan politikai légkörben zajlott.  A király nyolcvanon felüli éveiben járt és sokat betegeskedett. 1775-ben az állami tanács jelenlétében az uralkodó kormányzói rangot adott unokájának. Hong Inhan-t a bal oldali minisztert, a hallgatóság által az a vád érte, hogy lázadó és hűtlen viselkedést mutatott Jeongjo irányában. A hűtlenség fő kitétele az volt, miszerint Hong Inhan ellenezte Yi/Lee San herceg-kormányzói pozícióját, szavaival erősen vitatta a leendő király képzettségét, valamint királyi alkalmasságát. Mind maga a kormányzói szerep megkérdőjelezése és az a nyelv, amit Hong Inhan használt, annyira beágyazódott a XVIII. századi történelmi politika fortélyaiba, hogy indokul szolgál néhány magyarázatnak. A Jeoson dinasztiában kétféle kormányzás létezett a király hiányában. Az első, amikor a trónörökös túl fiatalnak számított a vezetéshez és ilyenkor az aktuális anyakirányő felelt a népért. A második eset pedig, amikor az uralkodó bízott az örökösére adminisztratív ügyeket például betegség vagy öregség okán. Az utóbbi verzió a politikai intrikák végett mindig viták és harcok sorozatát eredményezte. Kyeongjong, Yeongjo bátya herceg-kormányzásával egyfajta láncreakicó indult meg a királyi udvarban. A kormányzás 1717-ben alapult Sukjong király vészesen megzuhanó egészsége végett. Sukjong nem igazán örült tórörökösének, figyelembe véve a herceg gyenge fizikai és szellemi állapotát. Az, hogy pozícióját megőrizhette, egyedül a Noron frakció vezetőinek köszönhette. Kyeongjong nem eredményezett utódokat, ahogy pedig gyengült az állapota, képtelenné vált a vezetésre, így lett részlegesen örökösnek kinevezve Yeongjo. A Soron párt természetesen előnyt kovácsolt a helyzetből és Noron minisztereivel szemben megerősítették Yeongjo státuszát, aki sikeresen került trónra testvére halálát követően. Az intézkedés kedvébé volt az öröklés kérdése, sokkal inkább a Soronok célját szolgálta, hogy eltegyék az útból az ellenpártot.   Az azt követő herceg-kormányzás Sado koronaherceg kezébe került, aki 1749-ben tizenötévesen kapta a rangot, melyet halála napjáig tartott. 

A fenyegető múlt fényében tehát annyira nem volt meglepő, hogy, amikor Yeongjo 1775-ben kihirdette utóda herceg-kormányzói rangját, azt a tanács nyugtalansággal fogadta. Senki nem egyezett bele a ténybe, de Hong Inhan erőteljesen tiltakozott. Ez teljesen biztosan állítható történelmi pont, viszont az, hogy pontosan mit mondott, mikor és miért jelentette ki amit, az nem tisztázódott. Szintén  Szintén tény, hogy Hyegyeong úrnő leírása és a Sillok (hivatalos évkönyv) feljegyzése között feltűnő eltéréseket, valamint különböző értelmezéseket fedezhetünk fel. A Sillok összefoglalása és álláspontja szerint Hong Inhan áruló volt. Ellenzését szemtelenül, valamint a későbbi motivációi révén fejezte ki. A Sillok azt mondja az úrnő nagybátyáról, hogy szövetségese lett Hugyeomnak és folyamatosan próbált Jeongjonak ártani. Ezzel szemben Lady Hyegyeong azt feltételezte, hogy rokona idegessége és vágya, - miszerint túl akart jutni az ügyön – vezetett a férfi szavaihoz. Közlendője pedig ártalmatlan volt és nem tartalmazott semmilyen törekvő szándékot. Egy másik nézetütközés a nemesasszony és a Sillok között, az állítólagaos levélen alapszik, ami Hognak íródott. A Sillok fogalmazásában Hyegyeong úrnő hallva nagybátya helyzetét, arra kérte őt egy üzenetben, hogy fogadja el a király döntését. Azonban Hong az uralkodó bejelentése után is ellenezte a herceg kinevezését. Lady Hyegyeong memoárjában a Sillokkal szemben, nem tesz említést semmilyen levélről. Akad néhány tényező közben, ami azt a gyanút kelti, hogy az egykori koronahercegnő sürgette arra levelében Hong Inhan-t, hogy ellenezze Yi/Lee San herceg kormányzói rangját. Maga a tény, hogy az úrnő levelet küldött valószínűsíthető. A Sillok történészekre nem jellemző, hogy eseményeket fabrikáljanak. Ha úgy is tettek az inkább a hiteles történés leáírást jelentette a saját nézőpontjuk értelmében. Emellett egy határozott kérdésben a Sillok ugyanúgy foglalkozik a levél kérdéses tartalmával, ami minden bizonnyal diszkréten kezelt és gondosan elzárt lehetett. Az 1801-es memoárjában a nemesasszony abban a hitben írt, miszerint férje megzuhanásának forrását maga a kormányzói rang okozta. Szerette volna elkerülni, hogy fia ennek az árát szintén megfizesse. Egy ehhez hasonló üzenet megmagyarázná azt a bűntudatot, amit az úrnő érzett Hong Inhan halála végett: “Ezen a ponton incs semmi, ami nem az én felelősségem és hibám.” 

Érdemes megjegyezni, hogy az 1801-es emlékritatát a nagyjbátya védelmét tartalmazó bejegyzést, - aki a király iránit hűtlenséggel lett vádolva és halálra ítélve - Jeongjo halála után írta az egykori koronahercegnő. Haboush felteszi a kérdést, hogy vajon mit állított Lady Hyegyeong az idő alatt míg fia élt? Miként beszélt és gondolt akkor az eseményről? Az 1795-ös memoárban, röviden utal csak az incidensre: “ A nagybátyám rejtélyes okokból kifolyólag “nyelvrelépést” követett el eulmi telén (1775). Ez a család rombadőléséhez vezetett.” Mind ezt bizonyára a fia érzéseit figyelembe véve fogalmazta meg, de kihangsúlyozta azt is, hogy a nagybátya bár tévedett, nem követett el bűnt. Ha Hyegyeong úrnő elhitte volna, hogy rokona szövetségesévé vált egy ellenséges, lázadó csoportnak, valószínűleg képtelen lett volna megbocsátani neki, sőt mit több nem próbálta volna meg Hong Inhan becsületét visszaállítani. Akárhogyan is nézzük, érezhető, hogy az úrnő nem nyelvbotlásként tekintett valójában a történtekre. Nagybátyát intelligens és becsületes emberként prezentálta, aki a családjához mindvégig lojális maradt. 

Az a fajta állásfoglalás, amit  Lady Hyegyeong öccse mellett tanúsított, viszon kicsit sem összehasonlítható a Hong Inhan felé táplált érzésekkel. Nagim volt a nemesasszony kedvenc testvére. Az úrnő leírása szerint, Hong Nagim élete szemléleti az összes családtagja közül legjobban a hatalmas eltérést egy személy erkölcsi nemessége és a sors kegyetlensége közt. Egy ártatlan áldozatot látott öccsében, akinek ígéretes nagyszerűsége túl korán le lett szakítva, gátlásai és gyermeki odaadása végett. Testvére a távoli vidéken igyekezett a világi hírnevet elkerülni, majd egyszercsak eretnekség vádjával kivégezték. Lady Hyegyeong teljes mértékben az öccse helyében érezte magát. Esetében mondhatni önmagát ismerte fel. Halálával pedig, mintha őt ölték volna meg. Mind azt, amin Nagim keresztül ment úgy élte meg, mintha az vele történt volna. Testvére helyzetét nem úgy ítélte meg, mint személyes balszerencsét, sokkal inkább a társadalom zavarodottságának a jeleként értelmezte. A kezdeti megoldás, amiben 1795-ben reménykedett, alapjaiban remegett meg. Látva magát a tényt, hogy a személyes becsületnek és a társadalom ítélkezésének nincs helye egymás mellett egy kiváltásog zűrzavarban, egyszerűen elfogadhatatlannak tartotta. Hyegyeong úrnő memoárjának a célja tehát az volt, hogy helyreállítsa az eseményeket. 

Sunjo 1807-ben visszaállította Hong Nagim becsületét. Inhan esete kissé több időt vett igénybe, de Lady Hyegyeong hatvanadik születésnapját követően egy ember öltővel 1855-ben Jeoljong király teljesítette az úrnő ezen kívánságát is. Erre a tervre az uralkodó minden bizonnyal az egykorai koronahercegnő meoárját olvasva vált motiválttá. Bár maga Hyegyeong úrnő már nem érte meg nagybátya nevének tisztázását, rokonai végül mégis nyugalmat lelhettek vele együtt. 

Forrás: Memoirs of Lady Hyegyeong by JaHyun Kim Haboush